Never go to bed mad. Stay up and fight. – Phyllis Diller
2006. november havi archívum
Állítólag Lulut teherbe ejtették álmában. Nem engem Lulut, hanem az állatkerti orrszarvút. Viszont nem keresztelték át Emesének. Igaz, nem is egy turulmadár találta meg, hanem egy zöld kezeslábasba bugyolált gondozó, aki nem az apa, inkább olyan méhecske-szerűség. De a kis orrszarvút ettől még hívhatják Álmosnak.
Napokkal ezelőtt olvastam a hírt, de ma eszembe jutott, méghozzá akkor, amikor a drogériában az egyik gyerektusfürdőn (samponon? habfürdőn?) azt olvastam: érdes álmok. Gondoltam, ez valami újabb tudatos vásárlók-típusú akció, mint a pénteki ne vásárolj semmit nap. Hogy akkor szembesítsük a népet az igazsággal, és mondjuk kezdjük az egész kiskorúakon. Aztán második ránézésre kiderült, hogy egyelőre maradunk a hazugságoknál, mert a flakonra valójában azt írták: édes álmok. Erről viszont az jutott eszembe, hogy az én figyelmes és ínyenc barátom álmodott nekem. Konkrétan azt, hogy Iggy Poppal – hogy is mondjam – szepáréba megyek. Ennek ellenére nem veszem fel a Twiggy Pop nevet, ugyanis 1. az olyan, mintha a Marilyn Manson tagja lennék (nem az emberé, az együttesé), 2. Iggy megígérte, hogy legközelebb magával hozza a haverját, Lout is.
Ha valaki esetleg tudja, mit álmodott az állatkerti Lulu barátja akkor, ossza meg velem. Kösz.
Tegnap az rtlen a popsztárnak mondott M.Tamás álmélkodott, hogy még nem készült komoly film, illetve musical Casanováról. Nyilván Donald keresztnevűből csak Kacsát ismeri, Sutherlandet nem. Aztán megörvendeztetett még azzal a mondattal, hogy nem volt túl lelkes, amíg azt hitte, színházban kéne eljátszania Casanovát, de szerencsére kiderült, hogy egy sportcsarnok lesz a helyszín. Azt még értem, hogy mi köze van Casanovának a sporthoz. Nem a lepedőakrobatikára gondolok, hanem egy másik off-olimpiai versenyszámra, az ólombörtönből való szökésre. De vajon miért örült M.Tamás a csarnoknak? Hiszen ott messzebb ülnek a nézők, és hiába nagy az egó, ha ott minden kisebbnek látszik…
A magyar királyi televízióban valaki valamikor olvashatott valamit, mondjuk egy álatmesét, teknősről, nyúlról, amiből csak az maradhatott meg valami halvány emlékfoszlányként, hogy lassú=győztes. Persze az is lehet, hogy tévúton járok… (…sajnos néha-néha én, de bárhová megyek, te ott állsz az út végén stb. Legalább.) Lehet, hogy a verseny, nyerés & tsaik csak a kerekedelmi televízión edzetteknek szempont (pl én); az mtv olyan, mint néha macskánk, Muci, akinek akkor is adunk enni, amikor éppen fütyül ránk, az eltartóira.
2003-ban, 2004-ben nagy sikerrel mutogattak a tv2ben énekelni többé-kevésbé tudó embereket. A királyi tévében gyaníthatóan azóta is csiszolgatták, hogy s mint kéne viszontcsapást mérni. És a nagy brainstorming közepette valószínűleg senkinek sem tűnt fel, hogy a széria harmadik darabja bedőlt. Sebaj. Valamelyik szabadság téri irodában aztán meglett a megoldás. István, a király. Igen, az. Kb 1980-ból. Összes Szörényikkel. Bródyval, mert a rendszerváltás előtti időkben még együtt nyomták. És szegény öreg Szikorával, aki fénykorában még ágyékkötőben rohangált üvegcserepeken (performált), aztán amikor ebbe beleunt, Nádas és hasonló életidegen figurák darabjait rendezte. Na de most ő is update-elt. Olvasás folytatása ‘társulati ülés’
Tegnap kiderült, hol van Lizzel való barátságom határa*. Az anyja megbízásából elkezdtem tolni a hathetes öccsét a babakocsiban, mire elénk vetette magát és ellentmondást nem tűrően közölte: enyim! Aztán közös erővel megértettük vele, hogy ehhez az akcióhoz az anyjuk is hozzájárult, és ettől még az ő öccse marad egészen stb.
* nov. 16-án lesz 2 éves. Liz is, a barátságunk is.
