2006. december havi archívum
Volt olyan pillanat, amikor úgy nézett ki, mindenki sajtot fog kapni karácsonyra. Vagy ha valami mást, akkor azt csak januárban. De aztán valami csoda folytán a tömegek hazahúztak, és csak viszonylag rövid ideig gondoltam, hogy nyilván azért, mert felvásároltak minden Sting-cédét, az egyetlen dolgot, amit muszáj beszereznem. A sajtokon kívül.
Mert aztán kiderült, hogy mindenki A Karib-tenger kalózai 2. dévédét vett. Ami viszont bevásárlótársamat érintette érzékenyen.
Apám belső kontrollosnak nevelt, ennek ellenére egy idő után frusztrált, hogy rajtam kívül mindenki nagy szatyrokkal mászkál, ezért a feszültséget oldandó teáztam az egyáltalán nem frusztrált royaljerryvel (neki is volt szatyra). Hasznosan töltöttük az időt: újradefiniáltunk néhány zenei életművet és stílust.
- öngyújtós-píszes (Lennon)
- köpködős-csirkekopasztós (Sex Pistols)
- diszkógömbös-mánimánis (Abba)
- hajbavirágos-besztóndulós (USA nyugati part, 60-as évek vége)
- übermensches-tenorhangos (Nico)
- intravénás-egylemezes (USA keleti part, 60-as évek vége)
- egyoktávos-vadoldalonmászkálós (Lou Reed)
Az égiek azzal jutalmaztak minket, hogy este 11 körül elvezettek a város utolsó karibkalóz2 dévédéjéhez.
Vannak, akik csak besétálnak a szobába, és olyan, mintha kisütne a nap. Felejtsük el a többesszámot. Van, besétál, kisüt.
Bécsben a következő dolgokat sikerült begyűjteni:
- képzőművészeti élmények: Picasso (Albertina; ezek a képek önmagukban is kiadnának egy egész életművet, de én mást szeretek tőle), Andy Warhol (ez is Albertina; az úr kellemes életművéből számomra a Velvet Underground a csúcs), Chagall (Kunstforum; röviden? isteni.), és a csúcs: Bellini, Giorgione, Titian (Kunsthistorisches; nem egyszerűen esztétikai élmény, inkább érzéki. Gyönyör.)
- egyéb múzeum: Mozarthaus (ami régebben Figarohaus névre hallgatott, viszont akkor még nem lehetett bemenni; ötletes kiállítás gyakorlatilag a semmiből), plakátkiállítás a MAKban (kreatív, izgalmas, irigyelhető)
- gasztro: elsősorban bécsi barátnőm gyermeke apjának köszönhetően pazar olasz és közel-keleti ételek (még a pitát is ő csinálta a lencseleveshez!), ázsiai finomságok a 421 nevű étteremből (mely számok nekem különösen kedvesek, lévén erős közük van születési dátumomhoz), obligát zarándoklat kedvenc pizzériámba, kaizersmarni a 7. kerület egyik kiváló mulatójában. Meg rumpuncs, forraltbor, teák, …
- mindenmás: aranyárban dizájnizék a MAK és a MuseumsQuartier shopjából, könyvek (jelenleg olvasás alatt áll: The Prestige), elenyésző mennyiségben ruhadarabok, az itthon megmagyarázhatatlan módon beszerezhetetlen, ám preferált szemfestéklemosó.
És ezeknek sikerült ellenállni: cupákok az utcai standokon (nem volt nehéz), a BodyShop teljes kínálata (nehéz volt), a legutóbbi két Adrian Mole-napló (ezt a döntést felül kell vizsgálni, ráadásul nem is kettő, jut eszembe), a legújabb trendi cucc a papír-írószer bizniszben (utazásdokumentáló füzetecske, külön rendszerező zsebekkel a buszjegyeknek, múzeumi belépőknek, előrevonalazott jegyzetoldalak az éttermekben, szállodákban szerzett tapasztalatokhoz stb. – van olyan, amelyik adott városhoz készül, például a Moleskine kultobjektgyár ilyennel szórja a piacot, de van szabadon felhasználható is).
Drámázni legjobban D-vel tudok. Ezen az sem változtatott, hogy két országgal arrébb költözött. Sőt. Azóta nagyjából az összes on- és offline kommunikációs csatorát sikerült az ügy szolgálatába állítani. Ebben az a jó, hogy lendületből lehet sok számot, e-mail címet, kapcsolatot, miegyebet törölni. A legutóbbi adatellenes cunami épen hagyta a telefonomban tárolt adatokat, és meg tudtam adni a számát mrs. royalnak, aki nem csodálkozott eléggé, hogy azért szerepel a (szerencsére kurta) vezetékneve után csak annyi: D, mert a legutóbbi visszaíráskor nem akartam begépelni feleslegesen még egy csomó (3? 5?) karaktert arra a néhány hónapra… Jut eszembe, nem használtunk ki még minden kommunikációs csatornát: ott vannak még a füstjelek és a telepátia. A füstjeleken már dolgozom, egyelőre két ropivastagságú cigit szívtam el a napokban, igaz, nem kimondottan edzés gyanánt, de tulajdonképpen annak is megteszi. Ha tartom az eddigi átlagot (30 évenként 1 pakli cigi), akkor előbb leszek telepata, mint füstjeladó.
Apám azt mondja, túlnyertem magam HarmadikFejezettel szemben. HF másfél hónapja a szemembe nézett, és azt mondta, kifizeti, amivel tartozik. Múlt kedden pedig azt hadarta a telefonban, hogy nem, mert szélnek akarják ereszteni a társulatát, önkormányzati választások, maradványképzés, 100 milliós elvonás, miegyéb. Aztán elért az igazi problémához. Mondta, hogy az ő helyzete is bizonytalan, ki akarják rúgni, nem tudja, mi lesz vele. Szinte szűkölt. És akkor leomlott egy mítosz. Eddig úgy láttam, HFnek még az aljasságában is van valami nagyszabású. Most pedig egyszerre kicsi lett, egészen apró, és kétségbeesett. (Lásd még: Kosztolányi: A kulcs.)
A túlnyerés pedig úgy történhetett, hogy Olvasás folytatása ‘véges történet’
1995. december 7. is csütörtökre esett. P. egy virgácsot nyomott a kezembe. Majd úgy érzékelte, hogy nem értékelem eléggé a gesztust, és gyorsan hozzátette: Tudja maga, milyen nehéz december 7-én reggel virgácsot szerezni? Ha nem lettem volna már elveszetten szerelmes, akkor abban a pillanatban biztos az leszek. Magyarázat nincs. Később kiderült, egy édességbolt dekorációját szedette szét.
Ma (is) eszembe jutott az, ami a rám hagyott mondataiból talán a legfontosabb lett: Könnyű csomaggal kell utazni. Igyekszem hallgatni rá, ennek jegyében ma (is) megszabadultam néhány nehezéktől.
