2007. január havi archívum
Eszembe jutott még egy-két (öt) dolog. Például az év félbehagyott dévédézése: B-vel néztük a filmet, amit én is hegesztettem, mikor telefonon jött a hír, hogy a tévészékháznál fokozódik a helyzet. B. azóta se látta a filmet (majd a Szemlén).
Az év legtöbb telefonja (sms-e, skype- és chatbeszélgetése): október 23-án. Egyrészt jó tudni, hogy ennyi drága ember aggódik értem, belvárosi lakosért, másrészt lemondtam volna erről a tudásról.
Az év kamuban sült pogácsája: egy karácsony utáni reggelen arra kellett ébrednem, hogy január 4-től Figo egy arab országba szerződik, azt meg már nem a rádió mondta, hanem félálomban rémálmodtam, hogy azt a bajnokságot nyilván nem közvetíti egyik csatorna sem, így figotlan lesz 2007. De Figo marad, ahol van.
Az év kommerszfilmes párbeszéde:
Bond: Vodka-martini.
Bartender: Shaken or stirred?
Bond: Do I look like I give a damn?
Az év felismerése: azért érdemes hosszan, időt és fáradtságot nem kímélve dramaturgiát tanulni, mert akkor pontosan tudja az ember, hogy a hosszú filmek alatt mikor lehet kimenni a moziteremből (perec, kóla, vécé, mikor mi) néhány percre úgy, hogy ne maradjunk le egyetlen fordulatról sem. Ha valaki tud még okot, akkor kommentelje be, kösz.
An optimist stays up to see the New Year in. A pessimist waits to make sure the old one leaves. – Bill Vaughan
Ennek kapcsán kérdezném, az normális, ha valaki január 24-én hajnalban a következő évet várja?
az év rock’n'roll pillanata
Amikor egy hét után felmondtam az ország legnézettebb infotainment műsorában. Mint hallom, a főszerk azóta is referenciapontnak tekint (anélkül, hogy ismerné ezt a szót).
az év felfedezése
L-nek különböző színűek a szemei. Azt mondja, ha dühös, egységesen feketék lesznek. Még nem láttam dühösnek.
az év olvasatlan levele
Nyuszja írta a nyáron. Szerzői utasításra most már így is marad – átfutva, el nem olvasva.
az év vesztesége(i)
Bertók, aki meghalt és HarmadikFejezet, aki számomra halt meg.
az év beszólása
Ronaldo egy meccs 90. percében jelenségnek (fenómeno) nevezte a bírót. Sárga lap, második, tehát a következő meccset kihagyta.
az év rejtélye
Hogyan maradt fenn Iggy Pop nadrágja a Szigeten?
a legabszurdabb éjszaka
E-vel először a Fiumei úton, a baleseti sebészeten, aztán sokkal rémültebben a Péterffy Sándor utcában, ahol Verner Panton-féle designszékek vártak bennünket (fekete, fehér), és egy arctalanná vert nő, akit rendőr kísért. A földön három különböző színű Ariadné-csík. Nem derült ki, honnan hová vezetnek.
a legvidámabb éjszaka
Hajnali 3.15 körül royal futólépésben távozott a kórházba mrs. royal után, aki éppen legkisebb royal világrahozatalára készült. Az előző 5 perc alatt gyorsan átvettük a tudnivalókat, mit is kell tenni, ha miss royal (továbbiakban Liz, akkor 22 hónapos) felébred. Erre a tudásra abban a pillanatban lesz szükség, ahogy royal mögött bezáródik a liftajtó. Liz felsír, én be a gyerekszobába, ahol sötét van, kint sincs verőfény, tehát a kontúromat látja, kérdezi: anya?, mondom, nem, én vagyok, anya elment a kór…, kérdezi: apa?, mondom, ő sincs, de ő hamar hazajön. Kipattan az ágyból, végigkutatja a lakást, eleinte sírdogálva, aztán már zokog, az előszobában köt ki, ráborul a bejárati ajtóra, úgy sír kétségbeesetten. Egyszercsak elhallgat, rámnéz, felkiált: náni! (ez én vagyok Liz-nyelven), és vigyorog, mint a vadalma. Mert rájön, hogy engem úgyis rá tud venni, hogy olvassunk és játsszunk fél éjszaka.
a legészheztérítőbb párbeszéd
Szofival támasztjuk a pultot a BaBarban, Kir Royale-ba kapaszkodunk, és ufóknak érezzük magunkat (én biztos, majd megkérdezem őt is). Telefon, apám nagyjából a „Szia” első hangjánál leveszi, hogy baj van.
LuluPapa: – Miért vagy szomorú?
Lulu: (némi erőtlen tiltakozás után): – Á. családot alapít.
LP: (csend, majd) – Az melyik is volt?
L: – Hát tudoood…
LP: – Amelyik ivott?
L: – Az.
LP: – Amelyik depressziós volt?
L: – Az.
LP: – Dehát azt kirúgtad.
L: – Igen…
LP: (csend, majd): – Akkor ez valami női dolog.
Hogy hívják a férfi dominát? Domino?
Induljunk ki a következőkből: Pest a valóság, Buda a fikció, a legjobb barátom két szülője pedig egy busz. Konkrétan egy metrópótló busz, méghozzá az, amelyik két napja eltévedt. A Deák tér-Kossuth tér viszonylat pedig az én magánéletemről való beszélgetés. Akkor most modellezzünk. Tehát alapesetben a busz elindul a Deákról.
Azt mondja a busz magának (mert ugye a busz ketten van): – Beszélgessünk Lulu intim ügyeiről.
Válaszol is rögtön a busz: – Jó ötlet.
Busz: – Szerinted van közünk hozzá?
Busz: – Szerintem nincs.
Busz: – Milyen igazad van.
És itt megérkeznek a Kossuth térre, leszállás, érzékeny búcsú az utasoktól, zárás, takarás, padlógázzal irány a buszok alvóhelye.
De hiszen ez nem is alapeset, hanem a Platón barlangjában kajánul vigyorgó idea. Ennek földi mása (olga, irina) a következőképpen néz ki mifelénk, távol üregektől és barlangos testektől:
Azt mondja a busz magának(mert ugye a busz ketten van): – Beszélgessünk Lulu intim ügyeiről.
Válaszol is rögtön a busz: – Jó ötlet.
Na itt lekanyarodik a Roosevelt tér felé, és dübörög, mint a gazdaság, át (fel) Budára. Azért Táncsicsot nem szabadítja ki, mert elakad a Clark Ádám téren, és csak kering, kering körbe-körbe, kicsit össze is zavarodik, mint Don Quijote a szélerőműnél, és a végén már maga is csodálkozik, hogy ott a Clarkon körözve mi minden nem jutott eszébe. Ezt a csodálkozás okozta pillanatnyi zavart kihasználja a busz (aki ketten van) leszármazottja (a kisbusz), és halált megvető bátorsággal visszakormányozza a szerkezetet a Lánchídra. Itt azért nem könnyű az átjutás, mert a busz vegyesüzemű, többek közt hangerő hajtja, és szegény kisbusz láncdohányos, így hát gyenge a tüdeje, de derekasan harcol, már megint a Roosevelt téren járnak, aztán Kossuth téren, és innen lásd fent.
Ez így most érthető?
Mesélem Nyuszjának, hogy múlt éjszaka egy lendületes, de rossz mozdulattól a bal lapockám és a gerincem között történt valami, ami miatt ma egész nap úgy mozogtam, mint egy gólem. Azt leszámítva, hogy a gólemek tudtommal nem szitkozódnak minden mozdulat után, mint egy kocsis. Erre Ny. azt kérdezi, ébren voltam-e. Pedig az egyetlen ember, akit ismerek és alvajár, csak a párnákat szokta ráérősen átrendezni a kanapén.
Kedvenc csapatom kedvenc kapusa a dejavu-nevű Julio Cesar. Na őt kérdezték a saját honlapjukon, az “egy közülünk” rovatban.
| What book are you reading at the moment? | I’m not. |
| What image is there on your mousepad? | I can’t remember what’s on it. |
| What do you have on your desk? | I don’t have a desk. |
| The best trip you have ever made? | To EuroDisney in France. |
Van valaki (vagy ismer valaki valakit), aki a Firefoxban – miután beírta a címet – a “Go to the address in the Location Bar” gombot használja a weboldal elérésére?
Szerda du. 4-kor keresztelő, én meg reggel óta női Hugh Grantnak érzem (oh, Ádám) magam. Találtam még két embert a baráti körömben, akik nem tudták Rómába nem eljutásom hiteles, de szomorú történetét, úgyhogy gyorsan elmondom nekik is. Aztán kiderül, hogy ez nem volt olyan jó ötlet, mert pocsék kedvem lesz tőle. Önvizsgálat, az eredmény: kedvenc extrémsportom saját sebeim feltépése. Ha tennék újévi fogadalmakat, top5-ös lenne az, hogy ezentúl köremailben értesítek mindenkit a tragikus-közeli eseményekről. Mint ahogy az is, hogy legközelebb amikor az órára nézek, és megállapítom, hogy ideje elkezdeni készülődni, akkor nem elégszem meg ennyivel. Hanem elkezdek készülődni. Mondjuk.
Öltözés közben gyors sms (lehet keresztelőre feketében menni?) L-nek, aki egyrészt ennél rázósabb helyzeteket is segített már megoldani, másrészt az ország legelegánsabb embere, ha az Oktogonon ruhát cserélne egy hajléktalannal, akkor is beengednék az Operabálra. Aztán rájövök, úgysincs idő átöltözni, marad a szoftdomina-stíl. Úgy vezetek át a városon, mint egy Fittipaldi, közben jó szívvel emlékezem HarmadikFejezetre, aki megtanított vezetni, aztán eszembe jut, hogy hiszen ő már ellenség, akkor gyorsan elátkozom, közben rákanyarodom a Margit hídra, kivételesen nem örülök, hogy a biciklis futár betartja a kreszt, és az úttesten közlekedik, amikor a járdán megyek ugyanott, akkor bezzeg ott tekernek, erről eszembe jut egy régi Gusztáv rajzfilm, amiben G. az autósokra rázza az öklét, míg eljut a kocsijáig, aztán beül az autóba, és attól kezdve a gyalogosokat anyázza, úgy döntök, nem akarok Gusztáv lenni, amúgy is csak három szál haja van, az Árpád fejedelem útján azon gondolkozom, melyik rajzfilmfigura lennék, húsz év múlva Edna Mode a Hihetetlen családból, az Árpád hídnál eszembe jut, hogy GD-nek azt mondta a matematikus pasija, aki akkor még nem volt ex, hogy amíg akár egy perccel is korábban van, mint a megbeszélt időpont, addig még van elméleti esélye odaérni, elméleti esélyem tehát még van, viszont a gyakorlatban a holtponton az lendít át, hogy a rádióban megszólal az I will survive, a Szentendrei úton, a kereszteződésnél, ahol le kell kanyarodni, állok a pirosnál, egykedvűen nézem, ahogy két csigalassú dömper rákanyarodik az útra, ahol terveim szerint 10 km/óránál gyorsabban mentem volna végig, eddig azt hittem, csak az akciófilmekben szoktak teherautók, kamionok, mezőgazdasági gépek ilyenkor felbukkanni, arra gondolok, hogy a színházban bezzeg ráhagynak hét percet a kezdésre, de kiderül, minden bizonnyal a templomban is, mert 16.07-kor royal rámcsörög, tehát az lehet a kezdés előtti utolsó pillanat, felvenni nem tudom, a templom előtti sarkon ránézek az órára, némi elégtételt ad, hogy éppen annyit kések, amennyivel az eredetileg tervezetthez képest később indultam, tehát odaértem volna, ha sikerül elindulni. Szerencsére több gyerek is van, akik ugyan a szüleiknek köszönhetően pontosan érkeztek, viszont gondoskodnak róla, hogy ne az én késésem legyen az egyetlen zavaró tényező, ezért nagyon hálás vagyok nekik. Leülök, majd azzal a lendülettel állok is fel, hogy Lizzel, akit egy és háromnegyed éve ugyanebben a templomban a keresztvíz alá tartottam, kimenjünk cicát (“Szisza. Moszt.”) keresni. Találunk is, elégedetten visszatérünk. Aztán Liz mégsem olyan elégedett, de szerencsére a templom tartozéka egy zongora is, amin az események után levezetheti az előző háromnegyed órában felhalmozódott feszültségeit. (Lulu: Tiszta Kurtág. Royal: Elkurtág. Lulu: Nem kicsit. Nagyon.)
