a tegnap esti mr. right

Tegnap este beigazolódott régi gyanúm. A hatvanas években volt egy titkos NASA-kísérlet. A cél az überellenálló, mindent túlélő emberszabású lény kifejlesztése volt, a tesztlabor pedig a könnyűzenei élet. Kidarwinizálódott Brian Jones, Jimi Hendrix, Janis Joplin, Jim Morrison. Royal szíves közlése alapján tudom, mindannyian 27 évesek voltak, mikor távoztak az élők sorából. Ez jel, nemdebár? A sikerült prototípusok: Iggy Pop, Lou Reed, Debbie Harry – és igen, ő, Keith Richards.

Abban a tapsviharban, amit tegnap este a Népstadionban (tudom, nem úgy hívják már, mindegy, nekem marad, mint a Mártírok útja) kapott, benne volt a tavalyi kókuszdió, A Karib-tenger kalózai (nem csak a 3., amiben meg is jelent, hanem az összes!), és persze az előző néhány évtized. Mick Jagger előtte bemutatta az egész társaságot, utoljára őt, gyanítom, rá maradt volna a másik Glimmer Twin bemutatása. Ezt vagy feleslegesnek ítélte, vagy elfelejtette, soha nem fogjuk megtudni, Mick bemutatlanul távozott (nem sértődés, hanem átöltözés okán), Keith közölte, hogy ő nem fog a magyarral próbálkozni (Jagger derekasan küzdött, és nem maradt alul, igaz, hosszú távon nyilván fölül se), helyette szólt: “How are you doin’, okay? Good to see you. Anyway, good to see anybody.” Aztán nem fogalmazott, hanem zenélt, pedig beszélni is tud elég ügyesen. Ilyeneket: “How many times can you use those words – justice, freedom. It’s like margarine, man. You can package it and you can sell that too.” (1971) Meg: “Wherever people see evil, usually there is fear and paranoia within the viewer. We’ve never tried to hide anything or cover up our lives. If some people see us and are scared of us and think us evil, there’s nothing we can do for them. That’s THEIR problem.” (1972) Ez utóbbit ajánlanám – többek közt – a Magyar Orvosi Kamara azon tagjainak, akik fedezik a soraik közé keveredett közveszélyeseket. További Richards-idézetek itt (van a többi Rolling Stone-tól is). A zenéről nem írnék, maradjunk annyiban, jó volt. Nagyon jó.
(A képen részlet Steve Pyke fotójából.)

kegyes

Vártam, hogy átvehessem a bookline-on rendelt könyvet. Előttem ősz, fonott copfos férfi. Nyújtja felé a lány a mostanában a rendeléshez járó kólát, “fogadja el…”. Nagyot ugrik a copfos, “isten ments, ez méreg”. Respekt azért, hogy ilyen intenzíven át tudja élni a kólaellenességet. A pénztárnál megint a copfos mögött állok. Hátranéz, látja, hogy kezemben nem csak könyv, hanem kóla is. “Az enyémet is elviheti, ha szeretné”. Köszönettel nem élek a lehetőséggel. Valószínűleg szerinte sem logikus másnak olyasmit ajánlani, amit mi magunk méregnek tartunk és elutasítunk, ezért gyorsan hozzáteszi, hogy mégis inkább lebeszélne róla, mert tényleg méreg. És sorolja is, mi minden van benne. Mondom neki, köszönöm, tudom. Aztán ránéz a könyvre, amit a kezemben tartok. Kegyes halál a címe. Ezután feladja a meggyőzésemet.
(ps. a könyvet kérésre rendeltem, nem magamnak. Lehet, hogy a kólát is mellékelni kellett volna, amikor eljuttattam a jogos tulajdonoshoz?)

keresés

Tegnap azzal a keresőkifejezéssel találtak rám, pontosabban a blogra, hogy: valami. Mégis, vajon mit kereshetett az illető? Persze van az úgy is, hogy nem is keres az ember, csak talál. Napokkal ezelőtt Nyuszjának nem létező pornófilmek címeire volt szüksége. Ne kérdezzétek miért, ha minden jól megy, majd a mozikban meglátjátok. Akkor hirtelen csak a “Nem félünk a farkamtól” jutott eszembe, azóta viszont folyamatosan jönnek. “Résemről a szerencse”. De még az antik subbacultchák böngészése közben is azt látom, hogy Kempelen Farka. Ej, mikor lesz ennek vége.

a hét kérdése

Értelmezze nekem valaki azt a mondatot a Boney M örökbecsűjéből, hogy azt mondja: “I’m crazy like a fool”.

high&low

Heti low: papírzsebkendőt felejteni a mosógépbe pakolt fekete holmik egyikében. Heti high: véletlenül összefutni olyanokkal, akik gyorstárcsázásra vannak beállítva a telefonban.